Blog

Látogatás Koppenhága városházába

✨A hétfői városháza látogatás fantasztikusan telt! Több mint 30-an vettünk részt ezen a különleges körbevezetésen. Megkóstoltuk az ínycsiklandó híres töltött palacsintát és körbejártuk a városháza érdekesebbnél érdekesebb termeit. Egy felejthetetlen emlék volt!

👏
👏
👏

Nagy köszönet Daninak és Eszternek a szervezésért, illetve Daninak a professzionális fordításért! Òriási köszönet a vendéglátóinknak: Jakob Næsager, ifjúsági ügyekért felelős polgármesternek, és Helle Bonnesen képviselőnek.

📢

A résztvevők közül egy páran megosztották velünk a visszajelzéseiket, amiket itt megosztunk veletek is: Mirtill NM:

“Jól szervezett programon vehettünk részt. Először Koppenhága egyik polgármestere tartott beszédet, majd egy politikus társa vezetett körbe bennünket az egész épületben aki rengeteget mesélt az épület történetéről, berendezéséről, szokásairól. A híres esküvői termekbe is bepillantást engedtek, amely számomra különösen nagy élmény volt, hiszen itt volt a polgári esküvőm két évvel ezelőtt. A körbevezetés során még a híres töltött palacsintából is kaptunk kóstolót amelyet először a belga királynak készítettek az 50es években. Jó társaságban hamar eltelt az idő”

Lukács Attila:

“A Dán-Magyar Egyesület szervezőinek köszönhetően tegnapi napon ellátogattunk a koppenhágai Városházába. Az utunk nagyon hasznos, szórakoztató és élménydús volt. A kihagyhatatlan látnivalók közé tartozik. Belső terei csodálatosak, a nekünk készített palacsinta lenyügöző volt.Köszönjük a lehetőséget,nagyon jól éreztük magunkat!”

Mónika Paulovicz

„Szerintünk érdekes program volt. Kellemes estét töltöttünk. Örültünk, hogy jelentkeztünk. Nagyon impozáns épület belülről is. Szuper fotókat készítettünk. A könyvtár volt az egyik személyes kedvencem a maga ódon bőrkötéses könyvek illatával (A fényt híányoltam mondjuk, de ez nem vesz le az értékéből). A kollégáim, akik már látták belülről az épületet, azt mondták hogy lehetséges felmenni az óratoronyba is, kicsit szomorú voltam, hogy a toronyba nem vittek fel. A palacsinta tényleg finom volt es szuper kedves dolog volt, hogy bekészítették nekünk a kostolót kávéval. „

Köszi szépen mindhármatoknak a kedves sorokat!

Ha kedvet kaptál a programjainkhoz, akkor kövess minket a Facebook oldalunkon is.

Post a comment